AZ ISKOLÁNK TÖRTÉNETE
A Dr. Papp Simon Általános Iskola 8 évfolyamos intézmény, amely a Zalára jellemző aprófalvas környezetben, gellénházi szélkhellyel működik. Jelenleg 9 község társulása tartja fenn az intézményt. Az iskolába 219 gyermek jár, dolgozóink létszáma 30 (21 pedagógus, 9 technikai dolgozó).
Az iskola épülete 3 lépcsőben készült el, legrégebbi részét 1956-ben adták át, majd a körzetesítést követően a növekvő gyermeklétszám miatt még kétszer (1978-ban és 1988-ban) bővítették. 1993-ban vette fel az iskola a dr. Papp Simon olajmérnök nevét.
Az utolsó évtized alatt egyre erőteljesebbé vált az iskola arculata. Bevezettük német nyelvből az emelt színtű (heti 5 óra), magyar nyelv és matematika tantárgyakból a nívócsoportos oktatást. Angol nyelvet fakultatív úton heti 2 órában tanulthatnak a gyerekek, az idegen nyelvi oktatáshoz nyelvi laborral rendelkezik az iskola. Megragadunk minden pályázati lehetőséget, hogy a színvonalas nevelő-oktató munka megvalósulhasson.
A belső terek felújításával, valamint az informatika terem és gépparkjának korszerűsítésével, 2006 nyarán tovább szépült az általános iskola, amely nemcsak színvonalas oktatásával, hanem a gyermekek érdeklődési körének megfelelően, sokféle szakkörrel igyekszik eleget tenni az elvárásoknak. Joggal lehetünk büszkék a szélesebb körben is elismert színjátszó körünkre és az iskola citerazenekarára, ahol két-két csoportban mind az alsósok, mind a felsősök kipróbálhatják tehetségüket. A dalos kedvűek az énekkart látogathatják, nemrégiben pedig a gyerekek nem kis örömére gitárszakkör alakult. A képzőművészeti szakkörön tanulóink a kötelező tananyagból kimaradó hagyományos és modern technikákkal (nemezelés, agyagozás, linometszés, üvegfestés, ékszerkészítés) ismerkedhetnek meg.Ezeken kívül könyvtárismereti, csecsemőgondozói, számítástechnika-, főzőcske-, technika- és angol szakkör is rendelkezésére áll az érdeklődő gyerekeknek. Saját szakköreink mellett helyt adunk a körtánc művészeti iskolának és az angol focinak is.
Iskolánkban aktív sportélet folyik. 2006-ban fiúkból illetve lányokból álló futballcsapatok szerveződtek, akik a helyi sportegyesülettel is szorosan együttműködnek.
Az iskola minden nyáron táborozási lehetőséget biztosít tanulóinak, ahol a gyerekek hasznosan és pihenéssel tölthetik a vakációt.